A „Romanisti in 100 personaggi (+1)” könyvből

A labdarúgást mindig szerettem. Nagyapám az 1936-os berlini olimpián a magyar csapat tagja volt, sajnos hamar lesérült a lengyelek elleni mérkőzésen. Nagyanyám bátyja sok évig játszott az Újpestben, Szusza és Zsengellér csapattársaként, majd évekig volt a lila-fehérek ügyintézője. Keresztapám már fiatalon vitt magával mérkőzésekre.

Édesanyám olasz tanárnő volt, tankönyveket is írt. Szerette volna, ha én is tanulnék olaszul, de lázadó és lusta gyerekként én nem nagyon akartam. Aztán neki köszönhetően 1988-ban egy iskolák közötti csereprogram jóvoltából Palermóba utazhattam. De mielőtt Szicíliába értünk, az osztállyal 3 napra megálltunk Rómában is. Nehéz leírni szavakkal az érzést, amikor a busz ablakából 14 évesen először pillantottam meg a Colosseumot. S mivel ilyen volt a családi hátterem és abban a 3 napban pont volt egy AS Roma mérkőzés is, nem sokat gondolkodtam, kimentem az Olimpicóba az Empoli elleni bajnoki összecsapásra. Ahogy a Colosseum első pillantásakor is libabőrös lettem, úgy a meccsre tartva is, amikor először láttam meg vörös-sárga sálas szurkolókat. Természetesen akkor nekem 14 éves magyarként az 50 000 római között még fogalmam sem volt arról, hogy a CUCS már kettészakadt, a Curva Sud aranykorának vége. De láttam Gianninit, Völlert, Bonieket. Először volt a La Roma magazin és a szurkolókkal foglalkozó Supertifo újság a kezemben. Magyarországon akkor még szervezett szurkolásnak a nyoma sem látszott, én meg nagyokat néztem, hogy Olaszországban kisebb városok alacsonyabb osztályokban játszó csapatainak a mérkőzésein is milyen szurkolótáborok vannak.

Az a római mérkőzés és a római 3 nap megváltoztatott bennem sok mindent. Otthon már én kértem az édesanyámat, hogy tanítson meg olaszul. Érteni akartam az olasz lapokat, a La Romát, a Supertifót. Az 1988/89-es idényben lehetőségem volt újra, már 10 napot Rómában tölteni. Pont azután utaztam ki, miután Milánóban tragikusan elhunyt egy Roma szurkoló, Antonio De Falchi. Az esetről akkor még a magyar lapok is írtak. Az Olimpiai stadiont akkor kezdték felújítani a készülő 1990-es világbajnokságra, így első alkalommal játszott a Fiorentina elleni bajnoki mérkőzésen sok év után újra a Flaminio stadionban a Roma. Még mindig nem voltam 15 éves sem. A stadion melletti árusnál a találkozó előtt megvettem az első AS Roma sálamat is. A Flaminio nagyon megfogott. A szurkolók közvetlen a pálya mellett, csak egy plexikerítés választott el őket a pályától. A hangulat ismét felejthetetlen volt, persze mindent Antonio De Falchi emléke járt be. Elég talán egy kiírást idézni, hogy fogalmunk legyen az akkori légkörről: „Minden megölt rómaiért 10 milánóit akasztunk fel”. A mérkőzés előtti 25 000 szurkoló által skandált: „Antonio, Antonio…” kiáltás még mindig a fülemben van. De Falchi arcképével akkor tele voltak az olasz napilapok. Az egyiket kivágtam és 15 éven keresztül őriztem a pénztárcámban.

Saját kis fényképezőgépemmel készített képek az 1989-es Roma-Fiorentina mérkőzésről

Levél egy 1995/96-os CUCS fanzinból

Nem volt visszaút, Róma, az AS Roma és én összekötöttük az életünket. 1989-ben még nem lehetett olasz újságokat kapni Budapesten, csak a L’Unitá című kommunista napilapot. A sportrovata egészen komoly és színvonalas volt, a hétfői lapszámokban sok oldalon keresztül foglalkoztak a bajnoki mérkőzésekkel, egy-egy nagyobb mérkőzésről 2 oldalon is beszámoltak. 1990-ig ezt az újságot vásároltam és vágtam ki belőle mindig az AS Romával foglalkozó cikkeket. Közben újabb Roma mérkőzések, az első levelezések a La Roma és a Supertifo újságnak köszönhetően más Roma szurkolókkal. Érettségi után pedig irány a középkori olasz kisváros, Urbino. Itt járhattam egyetemre, innen meg Róma még közelebb volt. Az 1992/93-as szezon nem volt igazán emlékezetes az eredmények miatt, nekem mégis felejthetetlen marad. Az első idegenbeli mérkőzések, első idegenbeli utazások, várótermekben töltött éjszakák Roma sállal a nyakamban. Utána újra Budapesten, egyetemi évek alatt is vártam mindig augusztusban a sorsolást, mikor lehet elmenni Rómába 2 hétre, ami alatt a legtöbb bajnoki és kupameccset lehet megnézni. Mikor kell a derbire utaznom, milyen meccsek lesznek, amikor az egyetemen éppen szünet lesz. A La Roma újságokat már rendszeresen vásároltam, 1996-ban pedig a Riccardo Viola nevével fémjelzett kiadó jelentetett meg több könyvet az AS Roma történetével, ezek voltak az első AS Romával kapcsolatos könyveim.

Minden ilyen értéket nagy becsben tartottam, a legkisebb apróságot is megőriztem. Rómában már gyakran láttak vendégül, sosem voltam egyedül. Egy kedves ismerősöm mindig mindenre meghívott és mindig mindent fizetett nekem Rómában, gyűjteményem több igazi kincsét is neki köszönhetem (Grazie mille Cecio!).

Közben persze Eutropius és Titus Livius könyveit olvastam Róma történetéről, a római Alberto Moravia regényeit, a római költők Belli és Trilussa verseit. A római akcentusom miatt kellemetlen élményeim is voltak, amikor északon a beszédemet hallva, született rómainak néztek és nem szívesen szolgáltak ki.

Az ’90-es évek közepétől, amikor Rómában voltam, gyakran elmentem a Porta Portesere, a híres római használt piacra, itt mindig lehetett találni valamilyen régi, AS Romával kapcsolatos kincset. A ’90-es évek legvégén pedig az internet megjelenésével, az ebay, és a különféle aukciós áruházak licitálós oldalak jóvoltából újabb kincsekre lelhettem. Könyvtárakat bújtam, kerestem a régi Roma mérkőzésekről cikkeket, olyan barátságos mérkőzéseket, amiknek máshol nagyon nyoma sem volt. Otthon több hatalmas dobozban vannak régi újságok lapjai 1927-től a 2000-es évek elejéig. Felkerestem több régi Roma játékost, fotósokat, akik korabeli lapoknak fényképeztek Roma mérkőzéseken vagy sok esetben már csak leszármazottaikat.

Az Il Romanista napilapból

Van olyan a ’40-es, ’50-es években aktív fotós, akinek 15 éve keresem valamelyik hozzátartozóját, talán már az összes ilyen vezetéknévvel rendelkező embernek, volt kollégának írtam, de semmi nyom… Levélváltások, személyes találkozók jelentettek óriási élményeket.

Aztán 2007-ben több dolog történt, amik megtörtek bennem valamit. A Lazio szurkolóját, Gabriele Sandrit az autópályán végezte ki egy felelőtlen rendőr, februárban pedig a Catania-Palermo mérkőzés előtti összecsapásokban halt meg egy cataniai rendőr, Filippo Raciti. Bár mindkét esetben igen kétségesek voltak a körülmények, újabb hadjárat és megtorláshullám kezdődött a szurkolók ellen. Természetesen nem a Roma iránt érzett érzelmek vagy szenvedély változott bennem, de jöttek a szurkolói kártyák, a szigorítások, a beléptetés nehezítése. Nem, én így már nem megyek. Gyakran éneklik a szurkolók a „coerenza”, következetesség szót. Ha mentem volna, nem éreztem volna már magamat annak. Persze mindez nem befolyásolta a gyűjteményemet, továbbra is kerestem és keresek minden AS Romával kapcsolatos, főleg papír alapú értéket, fényképet, újságot, könyvet, programfüzetet.

Ennek a több mint 30 év alatt létrejött AS Roma gyűjteménynek egy részét tesszük most közzé az asroma.hu honlappal közösen. Igyekeztem mindenhez írni néhány sort, gondolatot is. Történelemről beszélni az Örök Város csapatával kapcsolatban indokoltabb, mint bármelyik másik csapat kapcsán. Az AS Roma mezén nem egy grafikus által kitalált vagy megálmodott címer található, nem egy egyszerű logó, amely bármilyen futballklub szimbóluma lehetne. Az AS Roma mezén a nőstényfarkas, Romulus és Remus, közel 2800 év történelme köteleznek. Roma Caput Mundi!