
Dino Viola 1979. május 16-án veszi át hivatalosan a nehéz anyagi helyzetben lévő AS Roma elnöki posztját a leköszönő Gaetano Anzalonétól. Az ambiciózus üzletember új lendületet hoz a csapat életében. Elnökségének első évében lerakja az alapokat, majd a második évben a fővárosi csapat már a bajnokság végéig a scudettóért küzd, s csak a döntő fontosságú Juventus elleni mérkőzésen hozott kétes játékvezetői ítélet miatt (Bergamo játékvezető les címén érvényteleníti Turone szabályos gólját) csúszik le az első helyről. A következő szezonban a dobogó harmadik fokán végez a Roma, majd az 1982/83-as szezonban már semmi sem állíthatja meg a bordó-sárgákat. A bajnoki cím felé tartó menetelés közben, amikor a csapat már első helyen áll a tabellán, a hatalmas lelkesedés és a sikerek hatására 1983. március elején a Roma-Benfica UEFA Kupa mérkőzés előtt egy új havilap látja meg a napvilágot: a La Roma. A színes, 64+4 oldalas magazin első oldalán a szerkesztőség a következő szavakkal köszönti olvasóit: „Ebben a pillanatban, amikor hatalmas a várakozás a bajnokság miatt, – ami reméljük, hogy történelmi lesz a Roma életében – megálmodtunk és megpróbáltunk létrehozni egy havilapot, ami összegyűjti mindazt a lelkesedést, mindazokat a vágyakat, de azokat az igényeket és véleményeket is, amiket érzünk a levegőben. Igen, ez a magazin egy régi szerelemből született, ezt a szerelmet mindannyian sok, túl sok éve csak az árnyékban éltük meg. Természetesen a La Roma már régóta az újságosstandoknál lenne, ha csak a szenvedélyünk intenzitására kellett volna hallgatnunk.

Hirdetés az Olimpicóban: „Aki szereti a Romát, az olvassa a La Romát”

Michele Mercurio, a La Roma első főszerkesztője a lap első példányát nyújtja át Dino Viola elnöknek
De szerettük volna megvárni, hogy az Egyesület előbb megteremts ennek feltételeit, egy másik felépítést és szervezeti struktúrát. A mai jelenlétünknek pedig pont az az egyik célja, hogy támogassa azok munkáját, akik megteremtették ezt az új szervezettséget, és szeretnénk testvéri együttműködést kínálni a Rómának egy ősi szenvedély szárnyain, amely minket az AS Romához köt. Mindannyiunk szemével láthatjuk azt a csodát, amivel egy csapat átalakult, s amely most elismerést vív ki Európába és Olaszországban egyaránt bátor taktikája és eredményei miatt, és a legreprezentatívabb és legjobb játékosainak is köszönhetően…” Az első három lapszám borítóját az ismert grafikus és festő Alfonso Artioli rajzai díszítik, ezeken az AS Roma menetelésének főszereplőit örökíti meg a mester. A La Roma az AS Roma hivatalos lapja lesz. Az évek alatt egyre nagyobb terjedelemben, egyre több fényképpel, poszterekkel, minden bajnoki és kupamérkőzésről több oldalas képes beszámolóval, múltidézőkkel, játékosok és családjuk bemutatásával lesz a La Roma csapat életét bemutató egyik legsikeresebb hírforrás és adatbázis. A magazin 2012. júliusi 326-os lapszámig 325 kiadást él meg (az 1985. novemberi 24-es számra hibásan a 25-ös került, ami nem lett később módosítva és a 25-től folytatódott a havilap számozása). A megszűnés után 2013. decemberétől lesz újra a standokon a La Roma, de már nem a csapat hivatalos lapjaként, hanem Dino Viola fiának, Riccardo Viola kiadójának gondozásában.
Az új kiadó a 2018. júniusban megjelenő 368-as lapszámig jelenteti meg még a magazint, aminek borítóján Di Francescónak köszönik meg a fantasztikus BL menetelést, majd a havilap végleg eltűnik a standokról, nem jelenik meg többé, nem kis űrt hagyva maga után. Az évek alatt a szurkolók néha azt kifogásolták a lappal kapcsolatban, hogy mivel az egyesület hivatalos lapja, így nem független és kritikát sem igazán fogalmazhat meg soha. Ennek ellenére a Roma történelmének meghatározó kiadványa, s mivel az összes közül a legtöbb lapszámot élte meg, jelentősége és archivált anyaga is kiemelkedő. Az első évfolyam egyes lapszámai néha felbukkannak még az ebay-en vagy más aukciós oldalakon csillagászati összegekért. A címlapok jóvoltából 35 év AS Roma történelmét idézhetjük fel.


































































































































































































































































































































































































