1986. októberében jelenik meg a Magica Roma magazin első száma Francesco Campanella főszerkesztőségével és olyan ismert munkatársakkal, mint Alberto Mandolesi vagy Claudio Moroni. A kiadvány az év októberében megszűnt Giallorossi után hagyott űrt igyekszik betölteni.

Francesco Campanella az első szám bevezetőjében így fogalmaz: „Egy új kiadói kezdeményezés bemutatásakor mindig fennáll annak a veszélye, hogy a szokásos közhelyekbe esünk: „Úgy éreztük, hogy hiányzik…”, „Egy új hang”. A Magica Roma a csapat és a fővárosi egyesület viszonylagos jólétének időszakában születik meg. Amióta Viola elnök átvette az irányítását, a semmiből teremtett (emlékeztek az utolsó fordulókban verejtékkel kiharcolt bennmaradásokra?) olyan struktúrát, amelyet ma még északon is irigyelnek. Ez pedig annak az embernek a kétségtelen eredménye, aki képes volt arra, hogy a szurkolók megízleljék a bajnoki cím és a Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőjének örömét, bízva természetesen abban, hogy nem csak elszigetelt esetekről van szó. Rengeteg AS Romával foglalkozó kiadvánnyal találkoztunk már, köztük az egyesület kiadásában megjelenő csodálatos magazinnal is. A mi részünkről ezzel a kezdeményezéssel nem akarunk egy alternatív hangot létrehozni, azon dolgozunk csak, hogy a római közönségnek és szurkolóknak egy minőségi terméket nyújtsunk, oknyomozásokkal, beszámolókkal, rovatokkal, amelyek átfogó képet adnak a főváros futballjáról. Természetesen mindig tiszteletben tartva a valóságot, jóban, rosszban egyaránt. S hogy miért éppen Magica Roma? Próbáltátok már megkérdezni egy szurkolótól, milyen manapság a Roma? A válasz biztosan az lesz, hogy „Magica”, azaz varázslatos.”

A színes magazin első lapszáma 48+4 oldalas, később több alkalommal a 80 oldal terjedelmet is eléri a kiadvány. Havi kiadvány, de nyáron nem jelenik meg, évente 9-10 lapszámot adnak ki. A szurkolóknak 5-6 oldalas saját rovatuk van, a magazin többek között ezzel is hirdeti magát: „az ultrák lapja”. Az 1988/89-es szezonban minden címlapon megjelenik az UR (Ultrá Roma) logó is.

egy Magica Roma hirdetés
a szurkolóknak saját rovata volt

Az 1989. februári számában a főszerkesztő boldogan számol be róla: az olvasótábor elérte a 30 000 főt. A kiadvány, mivel az egyesülettől független, így bátran kritizálhatja annak döntéseit vagy eredménytelenségét. Az 1988/89-es, csalódást okozó idény közben és után a csapat és Dino Viola kap is hideget-meleget a gyenge játék, a rossz döntések és az elhibázott játékospiac miatt. S bár minden tiszteletet megérdemel a magazin, a Giallorossi sikereit és eredményeit nem sikerül megközelítenie. Az utolsó nyomtatott lapszám 1992-ben jelenik meg.

Lando Fiorini, talán az egyik legszebb AS Roma himnusz szerzője
Giannini az 1988. júniusi Magica Roma magazint forgatja
Előfizetési akció
Előfizetési akció